Őszi Zhineng csikung elvonulás, Máriahalom, 2017

Visszatértünk kedvenc helyünkre, Máriahalomra, egy hétvégi elvonulásra.  Ragyogó szeptemberi napsütés és a már ismert zsemlye szinü cica fogadott minket.  Akik tavaly is voltak, boldogan nyugtázták, hogy minden a régi, csak most jóval melegebb idő van, és más készíti a finomságokat. Akik most jöttek először, azok ámuldoztak a csodás környezeten, a kuckós kis szobákon, a különleges hangulatú helyszínen.Volt aki családostul érkezett, a legifjabb “csikungos” kezdetben kicsit megszeppenve figyelte a sokaságot, de hamar feloldódott.  Idén sem csalódtunk a finom ételekben, de  a “gyengébbek kedvéért” már feliratozva kaptuk őket, így nem kellett törni a fejünket, hogy mit rejt a tál.  Igen, most is minden adott volt a feltöltődéshez, az elcsendesüléshez, az elmélyedéshez,  a Zhineng csikung gyakorláshoz. 

Remek volt a hangulat, és nagy volt a lelkesedés, első este mindenki ott maradt egy kis napirenden kívüli esti gyakorlásra. Másnap korán kezdtünk, egész nap fáradhatatlanul csikungoztunk, tanultunk,  ismerkedtünk új szemszögből önmagunkkal. Estére már látszódott a kemény munka hatása, a többség bezuhant az ágyba, de a legelszántabbak még maradtak egy kis éjszakába nyúló plusz gyakorlásra. De még nem volt vége, harmadnap is tartott a lelkesedés, igaz, már némi fáradtsággal vegyülve.

Köszönöm, hogy eljöttetek, és együtt tölthettük ezt a remek hétvégét! Idén is mindenki keményen dolgozott az intenzív gyakorlások során, sok új tapasztalással lettünk gazdagabbak a Zhineng csikung terén. Gratulálok minden résztvevőnek! De ne feledd, most jön  a java: beépíteni a tanultakat a gyakorlásokba, a hétköznapokba. És akkor meglesz az eredmény, egy boldog, szeretettel teli élet, energikus és egészséges test – lélek. Sok sikert hozzá!
Hun Yuan Ling Tong!  Priol Ágnes